2016. dec 03.

A 10. Asia Pacific Screen Awards díjazottai

írta: eszter.m
A 10. Asia Pacific Screen Awards díjazottai

asia_pacific_screen_awards_logo.jpg

2016 jó év volt Koreának az Ázsia / Csendes-óceáni térség éves filmes seregszemléjén, hiszen három díjat is sikerült hazavinniük Brisbane-ből.

Az idén először odaítélt Zsűri Nagydíját a veterán koreai színésznő Youn Yuh-jung kapta a Bacchus Lady-ben nyújtott alakításáért (amit kedvenc rendezőm, E J-yong készített). Ebben Youn egy öreg prostituáltat alakít, aki a halál angyalaként idős ügyfeleit egymás után segíti át a halálba.

Yoon Ga-eun első egészestés alkotása a World of Us, amiért az idei Kék Sárkányon megkapta a legjobb új rendező díját, itt a Best Youth Feature Film (Legjobb ifjúsági film?) díjat nyerte el.

A Legjobb Animációs Film díját pedig nem is kaphatta volna más, mint Yeon Sang-ho a Seoul Stationért, amit az idei Anilogue is a műsorára tűzött.

A díjátadónak volt magyar vonatkozása is, bármilyen hihetetlen. A Cold of Kalandar (Hideg Hegyek) című alkotás, ugyanis török-magyar kooprodukcióban készült és elnyerte a legjobb film díját. Ezt a filmet jövő héten mutatják be Magyarországon.

a jelöltek a díjátadó előtt

forrás: http://www.asiapacificscreenacademy.com/

Szólj hozzá